Munkavállalói értékelés – Penny

Összes értékelés megtekintése – Penny

Munka és magánélet aránya
Bérezés/juttatások
Munkahelyi biztonság/Előrelépés
Vezetőség
Munkahelyi kultúra
Aki tiszteletre vágyik, messziről elkerüli!
diákmunkás (Volt alkalmazott) –  Ajka2018, július 14.
Én speciel diákként mentem oda dolgozni természetesen diákmunkára diákszövetségen keresztül. Beballagtam fél nyolcra, mert időben szerettem volna odaérni. Nem is tököltek, azonnal rám húzták a diákmunkás ruhát és állítottak be dolgozni háromnegyed nyolckor. A főnök pedig kiadta nekem utasításnak, hogy keressem meg xy-t, csakhogy első napomon biztosan nem fog a fejembe szállni a tudás, hogy tudjam azt, hogy kit hogy hívnak a boltnál, szóval bután jártam-keltem a boltban hosszában-visszában, hogy megtaláljam azt, akit meg kellett keresnem. Végül is negyed óra elteltével össze is jött a mutatvány, aztán pakolta a kezembe a halakat, hogy csapjam be a hűtőbe őket. Mondom ok. Megtettem, aztán idővel engem öt perc után ott is hagyott egy akkora dobozheggyel, amekkora én magam is vagyok. Kinyitni viszont nem tudtam azokat a dobozokat, mivel szikével kellett volna amit egyáltalán nem kaptam. Vártam egy darabig, hátha visszajön a munkás, de nem jött. Aztán megjelent idővel egy másik ottani dolgozó, aki épp szikével ügyeskedte kibontani a dobozokat. Az alábbi szégyenletesen mély párbeszédsorok pedig így zajlottak le:
- Elnézését kérem, de szükségem van szikére egy pillanatra. Megtenné nekem, hogy idelép és felnyitná ezt itt nekem?
Erre groteszk módon felém fordul és odavágja:
- Keress máshol!
Hát kb ennyi. Az embernek annyit kellett volna tenni, hogy egyet arrább lép mellettem és elvágja a dobozt. Nem kértem én sokat tőle, de sajnos egy undorító arculattal és hangnemmel el lettem küldve konkrétan a fenébe. Szóval a doboz-dolog még mindig nem jött össze, de idővel sikerült elkapnom
  több... azt a dolgozót aki mellé először odaállítottak és kértem tőle egy szikét. Nagy nehezen oda is adta, de így már sokkal könnyebb volt a dolgom. Szépen ügyesen megcsináltam amit kellett.
Aztán később áttettek egy másik munkáshoz, aki ha óránként nem öntött ki egy tejfölt, akkor egyszer sem. Trágárul anyázott a szupermarket közepén amikor meglátta, hogy egy ottani másik diák összekeverte a sima tejet a laktózmentes tejjel. Mondanom sem kell, hogy mennyire rossz szemmel lehetett nézni azt egy vásárló szemszögével. Én persze elég sűrűn kérdezgettem, hogy mi hova való ( soha nem jártam Penny-be vásárolni, így fogalmam sem volt róla), mert mire megnéztem volna, hogy mi hol van, valószínű már felpakoltam volna mindent a polcokra. Addig nagyon nem is volt bajom, habár kicsit hiányoltam a pár perces szüneteket amik elvileg egy diák számára óránként jogosan megjárt volna. De no', sebaj, fürge vagyok én meg lelkes még mindig! Aztán megjelent egy diák is rajtam kívül, odajön hozzám, hogy jön segít. Gyere pajtás! Szépen megvoltunk egy darabig, de aztán gondok voltak az árak kiírásával.
Odahívtunk egy dolgozót, hogy segítsen már nekünk és végül is lecetlizte a polcot és oda kezdtük el pakolni a vekniket. Később visszajön és lehordott minket, hogy miért oda pakoljuk. Mondjuk: De hát Ön ide mondta, hogy tegyük! Kissé pocsék helyzet volt akkor. Aztán nagyon sok terméknél nem raktak ki árakat és még pofátlanul rötyögött egyet a helyzet komikumán. A velem dolgozó diák felé fordult ( az a diák valószínű régebbi dolgozó, így őt persze jobban kedvelték, mint engem) és ez volt a 'vicces' mulatása a dologra:
- Képzeld, nálunk van ám árzabáló.
Hm. Talán még én is mosolyogtam volna a dolgon, ha ez nem trehányságra vallott volna. De lényegtelen.
Az utolsó hátralévő két órában nekiálltam pakolgatni néhány dolgot és mérgesen odajön hozzám a főnök megmutatni, hogy hogyan vágjam fel a dobozt és hogyan állítsam be a polcok közé. Hm, mondom ez tök jó ötlet! Mosolyogva aztán bólintottam és folytattam tovább még mindig hatalmas lelkesedéssel, pedig nagyon szomjas voltam már - mivel persze nem volt szünetem -. De nem foglalkoztam vele, még mindig kitartó és fürge vagyok!
Aztán persze segítettem felszedni mindent amit leejtettek, az idősebb helyett leszedtem fentről az árut de hát ez alap dolog az ilyen. Jó kedvem volt, pedig már kezdtem fáradni.
Végeztem, aztán jókedvvel elköszöntem mindenkitől akitől tudtam, aztán hazamentem szépen. Amikor hazaértem, kapom a hírt telefonon keresztül a diákszövetségtől, hogy vasárnap nem kell bemennem dolgozni, mert egy régebbi munkást rendeltek be helyettem. Itt már a lendület kezdett apadni bennem, de mondom sebaj, majd jövőhéten biztosan kapok helyet.
Hát tudjátok mit? Még a mai napig is várok a diákszövetség válaszára ( 4 hét telt el ), hogy beírjon egy adott időpontot. De végül is kedves ismerősömnek megmondta a Penny, hogy logikátlan volt, amit csináltam. Hm. Egy kicsit kezdett világossá válni a dolog: Az elején, amikor odatettek egy dolgozóhoz, elvileg neki kellett volna elmutatnia mindent és sokat mondok, ha 5 percet rám szánt összesen. Meg kellett volna mutatnia például azt is, hogy egy adott dobozt hogyan nyissak fel, vagy épp hol találom a békát. És nyilvánvalóvá vált, hogy ez a drága dolgozó azt adhatta be a főnökének, hogy nekem mindent megmutatott. Nos, sajnos nem.
Később pedig utalták a 6 órámért a 3190ft-ot amit azzal a lendülettel levont a diákszövetkezet a tagságdíj végett, akik még arra sem méltattak, hogy megírják azt, hogy nem kell többet mennem dolgozni. A mai napig is az az előzmény az üzenetek közt, hogy majd jövőhéten ír nekem, hogy mikorra tud betenni. Hát, a mai napig is írja.
Nyilván ebből a szupermarketből nagyon sok van szerte az országban, más-más dolgozókkal, de nekem ez egy hatalmas nyomot hagyott az életben. Lehet, hogy más városokban sokkal barátságosabbak és segítőkészebbek, de egyelőre annyira elment a Penny-től a kedvem, hogy ha az lenne az utolsó bolt ami nyitva lenne se mennék be vásárolni sem.
- egy ajkai diák véleménye szerint, ajkai Penny-ről.
  kevesebb
Pro érvek
-
Kontra érvek
-
Hasznos volt ez az értékelés?Igen 21Nem 3Jelentés

További munkavállalói értékelések – Penny

Munka és magánélet aránya
Bérezés/juttatások
Munkahelyi biztonság/Előrelépés
Vezetőség
Munkahelyi kultúra
kellemes atmoszféra
Árufeltöltő,takarító (Volt alkalmazott) –  Tatabánya2019, február 21.
Szerettem itt dolgozni,mint diák, de sajnos keresnem kellett másik nyári munkát, mivel az üzlet nem kapott lehetőséget diákok alkalmazására több órában.
Hasznos volt ez az értékelés?Igen 5Nem 3Jelentés
Munka és magánélet aránya
Bérezés/juttatások
Munkahelyi biztonság/Előrelépés
Vezetőség
Munkahelyi kultúra
Legrosszabb munkahely
Bolti eladó (Volt alkalmazott) –  Üllő2019, január 4.
Az üzletvezető modora minősíthetetlen.
Percenként változtatja a feladatot(lehet valójában ő sem tudja mit szeretne a dolgozótól),semmi légyszíves,köszönöm,kérlek.
A telefont és a pénztárcát le kell adni műszak elején (óvodában vagyunk?? Jó hogy már a személyes irataim nem veszik el,mert amíg a pennyben tart a munkaidőm addig csak egy rabszolga vagyok.)
A munkahelyi légkör rendkívül kellemetlen.
Aki szeretne egy kis tiszteletet,ne a pennyt válassza(a mai világban ahol ily nagy mértékű a munkaerőhiány rengeteg JOBB lehetőség van. )
Hasznos volt ez az értékelés?Igen 15Nem 5Jelentés
Igényelt profil

Szeretnéd megtudni milyen itt dolgozni?

Érdekel, hogy milyenek a munkafeltételek vagy a felvételi folyamat itt: Penny? Közösségünk szívesen segítségedre lesz.

Kérdésem van

Átfogó minősítés

3,2
288 értékelés alapján
564
468
362
246
148

Értékelések kategória szerint

2,9Munka/magánélet egyensúlya
3,1Bérezés/juttatások
3,1Munkahelyi biztonság/Előrelépés
2,9Vezetőség
2,9Céges kultúra

Penny - értékelések munkavégzés helye szerint